Babos báránycomb
Közzétéve Ételek.Info40 dkg fehér bab
80 dkg kicsontozott báránycomb
só
őrölt bors
5 evőkanál olaj
1 vöröshagyma
2 sárgarépa
1 petrezselyemgyökér
2 gerezd fokhagyma
1 mokkáskanál kakukkfű
1 babérlevél
10 dkg paradicsompüré
2 dl oportó bor
2 evőkanál cukor
Elkészítés:
A babot a főzést megelőző este hideg vízbe áztatjuk. A báránycombot megsózzuk, megborsozzuk, eredeti formájára visszahajtjuk és zsineggel átkötözzük. Utána az olajban körös-körül megpirítjuk. Közben a zöldségeket megtisztítjuk, a hagymát apróra a többit kockákra vágjuk, a hús köré szórjuk és rövid ideig pirítjuk. A zúzott fokhagymával meg a kakukkfűvel fűszerezzük, kissé megborsozzuk és 1 csapott kiskanál sóval ízesítjük.
5 deci vizet öntünk rá majd lefedjük és kis lángon kb. 1,5 óra alatt puhára pároljuk. Közben a leszűrt babot tiszta vízben feltesszük főni, kissé megsózzuk és babérleveleket is beledobjuk. Úgy 40 perc alatt puhára főzzük. Ha a hús kész a lábasból kiemeljük a visszamaradó levét pedig mixerrel pépesítjük. A paradicsompürét a bort meg a cukrot hozzáadjuk és kevergetve felforraljuk végül a lecsöpögtetett babot is beleforgatjuk.
A báránycombot – miután a zsineget lefejtettük róla – fölszeleteljük és a zöldséges-boros babbal körítjük.
Elkészítési idő: 2 óra + a bab áztatása
Egy adag: 4080 kJ/976 kcal
Keresések ehhez a recepthez:
- babos baranycomb (1)
- babos báránycomb (1)
- babos ételek (1)
- birsalmakompot telire (1)
- csirkemell gombaval (1)
- egyszer? babos ételek (1)
- marhap?rk?lt (1)
1 Hozzászólások
november 23rd, 2012 at 22:13
[...] A cikk forrása. Tags: Adag, Bab, Babot, Bors, Cukor, Dkg, Dl, Kis, Majd, Meg, Perc Olvasói hozzászólások (0) Kattintás a válasz elvetéséhez [...]